Rákospalotára eljutnia kihívás volt. Virányi Zsolt és Péczeli Dóri órái tették a legnagyobb benyomást rá. Amióta a rádióban élőben olvas, rájött, hogy pont arra a kis adrenalinra van szüksége, ami olyankor benne van. Az élő teljesítésnek a függője lett a színpadon és hírolvasóként is, mindemellett egy független kulturális médiumról álmodozik. Nagy Zsomborral, a rádiós újságírás szak alumni hallgatójával beszélgettünk.
Mi az első szó, ami eszedbe jut az NTGN-ről?
- Az, hogy másfél év alatt sem tanultam meg, minek a rövidítése. Ja, meg persze Rákospalota. Az NTGN-nek köszönhetem, hogy megismertem egy számomra 24 évig ismeretlen városrészt.
Mi volt a legmegpróbáltatóbb dolog, amit le kellett küzdened az itt töltött másfél év alatt?
- Egyértelműen a kiutazás Rákospalotára. Bármily idilli is volt a helyszín az adottságait tekintve, be kell látni, hogy elképesztően korán kellett kelni ahhoz, hogy 8 órára beérjek.
Mi volt a legemlékezetesebb gyakorlati feladat, amit megéltél az NTGN-nél?
- Virányi Zsolt tanár úr – most már kollégám – az első órán kivitt minket egy lakótelepre. Két percben kellett dumálnunk arról, amit látunk. Utólag jöttem rá, hogy ez valóban hasznos területet fejleszt az emberben a rádiózáshoz. Péczeli Dóri óráján kaptunk egy átfogó projektfeladatot, ahol egy saját podcast csatorna tervét kellett összeállítani. Hónapokig dolgoztunk rajta, a podcastkészítés rejtelmeinek rengeteg szegmensét ismerhettem meg így az ajánló megírásától, a vágáson keresztül, az interjúk leszervezéséig és természetesen a műsorvezetésig. Nagyon nagy élmény volt, amikor visszahallgattuk az elkészült anyagokat, rendesen büszkeséggel töltött el. Ráadásul ez a feladat tényleg olyan skilleket adott, amiket máig használok.
Miért pont a rádiós szakirányt választottad? A színészi affinitás mennyiben segíti a rádiós szerepléseid?
- Őszintén szólva ez állt legközelebb a podcast műfajhoz, ami valóban izgatott. Útközben tetszett meg a rádiózás. Tudtam, hogy dumálni tudok, és attól sem jövök zavarba, ha mások hallgatnak.
Az első napodra a jelenlegi munkahelyeden hogy emlékszel vissza?
- Az első nap inkább a keretekről szólt, sok papírozással, kevesebb izgalommal. A második-harmadik nap már sokkal pörgősebb volt. A szerkesztőségben sok ember mozog, egyesével mindenkinek be kellett mutatkozni. Ez még talán nem is olyan extra. De az az adrenalin, ami akkor termelődik benned, amikor beállsz a mikrofon elé… Tudod, hogy pár másodperc múlva megnyomod a gombot, és onnantól mindenki élőben hall… Ennek a függőjévé lehet válni.
Egy élő felvétel mennyivel „érint meg jobban”, mint egy felvételről zajló adás, amiben megvan az újravétel és a vághatóság szabadsága?
- Ma már semennyivel. Nyilván, amikor elkezdtük a tanulást, megnyugtató volt, hogy bármi orvosolható, még mielőtt kikerül. Ám amióta a rádióban élőben olvasok, rájöttem, hogy pont arra a kis adrenalinra van szükségem. Ami olyankor bennem van, az kell, annak a függője vagyok. Valószínűleg ezért “bohóckodom” a színpadon is. Ahogy az élő adás, úgy a színházi előadás is egyszeri és megismételhetetlen, mindig kicsit más, mint az előző, hiába ugyanaz. De persze egy felvett anyaggal is elég menő dolgokat lehet csinálni, az se rossz, mondjuk ki…
A Sport Rádió mennyire testhezálló munkahely számodra? A hírolvasást mennyire érzed magadénak?
- Valójában mind a kettő elég távol áll tőlem. Nem vagyok a sportban túlságosan jártas – illetve eddig nem voltam. Most viszont, hogy napi 8 órában olvasom a híreket, azért valami megragad belőlük. A hírolvasás sem a kedvenc műfajom, de sokat lehet belőle tanulni. Olyan dolgokat, amelyeket aztán összetettebb, kreatívabb műsoroknál is hasznosíthat az ember. Nem ez lesz életem műfaja, mindenesetre ez egy remek ugródeszka, ami felkészít a létra következő fokára.
Milyen visszajelzéseket kaptál a bő egy év alatt? Miattad odakapcsolnak az ismerőseid a Sport Rádióra?
- Kezdetben több ismerős is odatekert, hogy halljon. De ma már nyilván nem olyan nagy szám, hogy ‘Zsombi szól a rádióból’. Sokan mondták, hogy elég király rádiós hangom van, amire kiválóan el tudnak aludni este. A gond már csak az, hogy néha én is bebólintok a saját duruzsolásomra.
Ha álmaid médiumánál helyezkedhetnél el, melyik lenne az?
- Olyan egyelőre nem létezik. Valami teljesen független médium lenne az – ez persze csupán utópisztikus elképzelés – a podcasten keresztül az újságcikkeken át a kisfilmekig mindent gyártana, szokatlan formákkal dolgozna, és bárki beleszólhatna. Elsősorban kulturális médium lenne. Egyszer talán majd lesz ilyen, ki tudja… Egyszer…
-Milány Kincső-
