A Tömegkommunikáció Aranyketrece címmel előadást tartott az NTGN-ben Balatoni Monika. Hogy nyitva vagy zárva van-e az ajtaja e ketrecnek, az a felhasználók döntése. Komfortos a ketrecen belül? Macerásabb a világ kívül? Hol kapunk meg egyáltalán mindent? Ezekre kerestük közösen a válaszokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Mathias Corvinus Collegium kutatótanárával június 26-án és 27-én.
Képzeld el, hogy egy videójáték világában vagy, ahol nagyon otthonosan érzed magad egy idő után. Gombnyomásra ki- és bekapcsolsz. A valóéletet azonban már nem tudod ilyen egyszerűen kontrollálni, például kilépni rögtön egy konfliktusból, igaz? Hajlandó vagy bezárkózni a virtuális világba, és lemondani dolgokról? Tudomásul venni, hogy bár ez egy nagyon mutatós, csodálatos dolog, de ha beleszorulok, akkor nagyon sok mindenről lemaradok? – ezekkel a költői kérdésekkel kezdjük a beszélgetést a drámapedagógus, dramaturg, rendező és egyetemi oktató Balatoni Monikával.
A tömegkommunikáció jellegéből adódóan egy kapott dolog. Lehetne tudatosan is fogyasztani ezen típusú tartalmakat?
Óvatos vagyok ezzel a tudatos médiafogyasztás kifejezéssel, mivel sokszor azt sem tudjuk, mi történik velünk a média által. Minden kornak megvan a sajátossága. A 18-19. században egy nőnek nem volt szabad olvasnia, mert nem az volt a feladata. Amikor bejött a televízió, a szülők, nagyszülők aggódni kezdtek, hogy teljesen elbutulunk. Ma már ugyanúgy csak legyintünk egyet, hogy az emberiség majd túljut ezen is. A kutatások viszont mást mutatnak – olyannyira gyorsak a snittek, a zenei- és képi világ, az üzenetek, a szimbolikák, hogy az emberi elme képtelen azokat lekövetni – magyarázza Monika.
Az emberi elme pedig anatómiailag egy adottság. És az említett gyorsaságot az idegrendszer mindenkinél másképpen reagálja le. Bár az eszközt és a tartalmat is elérjük már nagyon korán, fel is kellene ismernünk bizonyos dolgokat, amiket nem biztos, hogy átlátunk.
A hallgatóim manapság két gombnyomással megtalálják a szakirodalmat. Én viszont máig emlékszem a könyv címére, mert rápillantottam napjában többször. Nem csak a szerző és a cím maradt meg, de még az is, hogy bordó volt a borítója. Vizuálisan rögzítette az agyam. A mai diákok viszont sokszor azt sem tudják, mit jelent az, amit mondjuk egy PPT-re felvittek. Miközben sokszor érdekelné őket, de "digitális bennszülöttként" nem is tudatosítják. Ahogy azt sem, milyen volt például az a világ, amikor az ember még könyvtárazott – hívja fel a figyelmet Monika.
Felmerül a kérdés, hogy ha az ő agyukra másképp hatnak ezek a dolgok, hiszen a digitális platform az elsődleges forrásuk, a valóságos információ, akkor vajon mindenképp negatívumként kell-e felfogni?
Az előadásomban is foglalkozom ezzel a kérdéssel, hogy ez is lehet-e természetes? Mivel az X generáció is előnyét élvezi a digitális kornak. És itt kell fontos különbséget tenni abban, hogy maga a digitális fejlődés az egy nagyon-nagyon fontos és jó eszköz. Az embernek az alapvető tulajdonságai azok, amelyek nem változtak évezredek óta. Szeretünk betekinteni más ember életébe, sokkal szívesebben kommentálunk dolgokat, mint hogy magunk kipróbáljuk. Ezekre pedig mára algoritmusok épültek.
És így már nem csak az a kérdés, hogy az információt hol találom meg, hanem hogy engem befolyásol-e az a tartalom?
Ezt hívják a szabad választás illúziójának, a The Social Dilemma című film is erről szól. Szembejönnek velem a táskahirdetések – de csak úgy, vagy mert beszéltem róla? A gondolat vagy a cselekedet volt előbb? Élni és visszaélni, ez a kérdés. Nagyon kevés vizuális szimbólumot tanulunk meg értelmezni. Például kiskorunktól tudjuk, hogy idegenekkel nem szabad szóba állni. De a bizalmunkba avatni egy vadidegent egy profil alapján, és küldeni neki képet, az is ugyanolyan veszélyes lehet – Monika ezen a ponton felhívja a figyelmet az agresszióra, a kiszolgáltatottságra és az újságírásban is felbukkanó brutálisra is, mely tágítja az ingerküszöböt.
A digitális térben ezeknek ráadásul nagyon komoly kereskedelmi értékük van. Minél több ilyet fogyasztunk, annál inkább elkérgesedik a lelkünk. Vagy amikor kialakul egy közösség, a mindennapi beszélgetéssel szemben a videóhívás nem írhatja felül a módszert. Csíkszentmihályi Mihály kutatása ugyanis bebizonyította, hogy ha élőben látjuk egymást, akkor oxitocin termelődik az érzelmi empatikus folyamatok vonalán. Amikor viszont köztünk van egy képernyő, nem termel oxitocint a szervezet. Így fokozatosan érzéketlenné válhatunk akár a családunkkal szemben is. Ezek bizonyított kémiai tények – Monika is csatlakozik azon pszichológusokhoz, szociológusokhoz és médiaszociológusokhoz, akik évtizedek óta próbálják felhívni a figyelmet a média 7 manipulációs stratégiájára. Ez a gyorsabb és a szelektív, tehát a szakaszos figyelemre épül, és megváltoztatja az egész gondolkodási szerkezetet is.
Ott vannak például a streaming-szolgáltatók. Az új történetmesélési formájukban van egyfajta finomhangolás a társadalmi reflexiókra. Például ha Mátyás király történetében Hunyadi László egyébként sötétbőrűként kap ábrázolást, azzal önmagában nem lenne semmi baj. Ám amikor majd 15 év múlva valaki ebből tájékozódik, az felülírhat történelmi tényeket. Élő példa erre a Bridgerton. Aztán egy Alfa-generációsnak idővel eltűnhet a lineáris gondolkodása, nem fog tudni többé szöveget értelmezni. Kivéve, ha belátjuk, hogy fontos nyomtatott könyvet olvasni, mert az agy trenírozható, és ilyenkor másképp dolgozik. A kritikus gondolkodás mentén pedig nem kell elfogadnunk mindent kész termékként. Az emberiség tehát el tud menni a science fiction irányába, ha nem szorítjuk tudatos keretek közé, de a döntés még a mi kezünkben van! – zárja Monika a beszélgetést, pedig lenne még a tarsolyban bőven miről beszélgetni. Minél több a kérdés, annál többfelé eszkalálódhat e sokrétű téma. Folytatjuk egy következő alkalommal!
Keretes: Balatoni Monika dramaturg, drámapedagógus, rendező, egyetemi oktató. Számos előadást, forgatókönyvet, dramatizált művet, színházi könyvet jegyez. Közel 16 éves oktatói tapasztalattal rendelkezik, színházi, kulturális és kommunikációs tárgyakat oktat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pannon Egyetemen mesteroktatója. Kutatási területe a kultúra értékközvetítő szerepe, az emlékezetpolitika, az globális enkulturációs folyamatok társadalmi hatása, elsősorban a fiatalok körében, és a nemzeti kultúrák fenntarthatóságával kiemelten foglalkozik. A Mathias Corvinus Collegium Média Iskolájának kutatótanára, ahol a kultúra értékközvetítő folyamatairól, a streaming szolgáltatók hatásairól, a tömegkommunikáció társadalmi jellemzőiről, tendenciáiról tart kurzusokat, előadásokat.
-Milány Kincső-
