Egy improvizációs órára beugorva

A feladat szerint 3x 2 perc áll rendelkezésünkre. Improvizációs feladat különféle festmények nyomán. Mindenkinek ugyanaz az itiner, csak mindig változik a kép maga. Ágnes ekkor már a kijelölt ponton áll, mikroporttal felszerelkezve, és megkapja a maga alkotását. Az első körben arról kell beszélnie, hogy mit lát, második felvonásban, hogy milyen érzéseket vált ki belőle, amit lát, harmadsorban pedig egy komplett történet kreálása a feladat. Aminek füle is van meg farka is, és még következetes is.

Hát ez utóbbit a legnehezebb teljesíteni, mivel az első kettőben tényekről beszélünk, az utolsó felvonásban viszont a fantáziánkat kell begyújtanunk, hátha nem okoz csalódást. A televíziós újságírás diákja a "Tessék" felszólításra már kezdi is a monológját. Szó szót követ, én pedig a sarokban ülve azon morfondírozok, fogalmam sincs ezt az előre nem látott feladatot hogy ugrom meg. "...érdekes társadalmi kérdéseket kezdtek el fejtegetni." A vezérlőből már mennydörög is, hogy miért pont a lényeg marad le, a társadalmi kérdések konkrétumának izgalma. Hangosan felnevetek, ami végül egy dologhoz vezet: “Kincső, Te következel!”

Balázs előtt állok kötélnek, meg sem várva a vezérlőből startolásra felszólító "tessékelést" már kezdem is a szóáradatot. Hogy készen állok-e? Kicsit sem, de lássuk csak: egy hófödte házikót látok egy erdő közepén. A kék összes árnyalatában pompázik, és mintha odabentről egy kandalló sárga fénye szűrődne ki. Szóismétlésekkel tűzdelt felvidéki tájszólásommal teli hanghordozásomban összefüggéstelen gondolatok kavarognak. Az egyik két perces ukáz összefonódik a másikkal, de csak mondom és mondom. Ahogy a többiektől lestem. Záporoznak a másodpercek, Holle anyó mondája is kifújóban van nálam, fogy a mondandóm, de valahogy, ha mekegve is, a két perces intervallumokat kibekkelem. "...és átbeszélnek olyan családi drámákat, amelyekre eddig nem volt lehetőség." Ugyanúgy járok, mint Ágnes. Csak a lényeg marad ki nálam is, ugyanabba a hibába esek, hihetetlen.

Végül a harmadik delikvens is letolja a magáét, dinoszauruszokról és a napfény festette ház oldaláról is szó esik. S már megyünk is az osztályterembe. "Gyere be te is ám a kiértékelésre!" – így hát nemcsak az improvizálás jut erre a napra, de a kritikai meglátások útján a foglalkozás teljes mértékben eléri célját.

Pista bá rögtön engem vesz górcső alá. Szövegértésből mindenki egyes. "Akkor fussunk neki újra: írjátok le a képet" – már kezdenénk körmölni, amikor kiderül, hogy szó szerint kell érteni. Leírjuk a szót, hogy kép, és Gulyás István megoldása alapján már értjük is, hogy miért. Ahogy elmondja saját verzióját, annyival egyszerűbbnek tűnik a kép leírása is maga. Második körben jöhetnek az impressziók? Itt él a tanár úrtól a dicséret, miszerint egész jól sikerült ezt a részt értelmeznem. "Honnan jöttél? Á, Felvidék, hallani. De soha ne engedd el, hogy tízféle a- és e-hangot tudsz képezni. A mosoly is jól áll, sőt a gesztikulálás is maradhat, csak ne rontsd el, hogy túltolod, és a mikroportot zavaróan ütögeted, kopogtatod. Használd a tájszólást bátran. Hisz ha Kazinczy más tájegység alapján határozza meg a nyelvet, most nem lenne ilyen mekegős. A szögedies, vagy a palócos mennyivel ízesebb.” A történet pedig, amit a képemhez a tanár úr ad, százszor élvezetesebb tálalást kap, mint amit én ott a porondon megálmodtam hirtelenjében.

De hát többek közt ezért jön az NTGN-be az ember lánya, hogy tanuljon a tapasztaltaktól, hogy legközelebb az ilyen feladatokba már eggyel fesztelenebbül tudjon beleállni. És hogy az építő jellegű kritikából építkezve, a pozitív, biztató visszajelzéseket pedig jó helyre elraktározva, napról napra jobb legyen.

-Milány Kincső-