“Ha valamit nem vállalok a nevemmel együtt, inkább nem írom le...” – a felvidéki média helyzete Leczo Bence szemüvegén át
Leczo Bencével felvidéki származásunknál fogva bőre eresztve tárgyaltuk ki a szlovák és a szlovákiai magyar sajtó alakulását. Újságolvasás, gyerekkori élmények, több forrásból való tájékozódás. Hova fejlődött a médiafogyasztási szokás Bence esetében? Mikor megbocsátható álnéven írni? Miért nincs kereskedelmi rádió Szlovákiában? Ezekre kerestük a válaszokat az NTGN podcast Határtalanul kiadásában.
Bence gyerekkorától kezdve rádióműsorok kereszttüzében nevelkedett, így mondhatni Ciprusz Éva és Beöthy Attila hangján nevelkedett, akik mindketten az NTGN oktatói. Édesapja mai napig üvöltve hallgatja őket az éterben a kertben is. Vajon szerzőkhöz, vagy platformokhoz ragaszkodik inkább? És mikor bocsátható meg Bence szemében álnéven írni?
A Piros7-es kezdőszettjeként lehetőségem volt ezt kipróbálni, ám elég hamar szétváltak útjaink. Szerintem ha elnyomó társadalomban élünk, és csak így tudom közölni az értékesnek vélt gondolataimat, van morális alapom álnevet használni. Ha csak rombolni akarok, akkor semmilyen morális alapom nincs álnév mögé bújni. Az, hogy a szabad véleménynyilvánítás korában nem merek felvállalni valamit, mert lehet, hogy valamelyik párt, nem fog velem szóba állni, nem valós indok. – magyarázza Bence.
Bencéről tudni kell, hogy Bodrogközből származik, de Észak-Komáromban végezte az egyetemet. Tájszólása pedig egyáltalán nincs. Ez lényegében azért van, mert az őket is lefedő széphalmi nyelvezet lett az általánosan használt nyelv Magyarországon Kazinczy nyomán.
Tehát az egész ország beszél úgy, mint mi, és nem fordítva. De egyébként a tájszólás szerintem csak plusz, az hozzánk tesz, és egyáltalán nem értek vele egyet, hogy azt le kéne bármikor is vetkőzni – foglalt határozott állást a felvidéki származású újságíró.
Szépirodalommal is foglalkozóként a helyes légzéstechnikát döntő tényezőnek tartja például egy felolvasásnál. Az előadói eszköztár bővítése a rádiós képzés kapcsán tehát hasznos Bence számára.
A spontán beszédben szeretnék még fejlődni. Más ha kérdeznek, mintha két percben csak kapkodom a gondolataimat. A hírolvasást is várom, mert ott meg épp az a lényeg, hogy ugyanolyan tagolt és érthető legyen minden alkalommal. Ugyanakkor valószínűleg nem ez utóbbi fog eltölteni gyönyörrel.
Mitől jó egy műsorvezető, és kit emelne ki a felvidéki érából?
Bence szerint akkor jó egy műsorvezető, ha egyrészt olyan kérdései vannak, amiket mi is feltennénk, másrészt közben olyanok is, amelyek nekünk eszünkbe sem jutnának, mégis zseniálisnak és kézenfekvőnek hatnak.
Gazdag Jóska írásain, az Új Szó sportújságíróján nőttem fel.Szűcs Dániel cikkei ha nem is véresszájúként, de határozott módon képviselik az író saját véleményét. Francesca Rivafiloni pedig a Mandiner egyik álnéven publikáló konzervatív alakja, akit szintén szívesen olvasok. De Molnár Juditnak, a Magyar7 főszerkesztőjének is van egy kiemelkedő publicisztikája “Nekünk Mohács kell” címmel, amiben a Meciar korszakban lévő felvidéki magyarok összefogását elemzi a mai szabadelvűséghez mérten.
Szó esett Jáksó László műsoráról is összevetve Csiszár Jenő Class FM-es adásával, továbbá a szlovákiai magyar közszolgálati rádió, a Pátria egyik műsorát is példaként említette, mely médium politikai nézetei nem rezonálnak ugyan a felvidéki magyarsággal, a műsor mégis meggyőzte Bencét.
A ma Budapesten élő és dolgozó újságíró a felvidék.ma egykori munkatársa volt. Alig várta akkoriban, hogy olyan munkája legyen, amit a munkaidő után letesz, és nem kell vele foglalkoznia. Hamar rájött azonban, hogy teljesen alkalmatlan erre.Jelenleg a Magyar Kultúra magazin újságírójaként pedig úgy gondolja, ennél feljebb nem tudna elhelyezkedni határontúli léptékben mérve.
Rádiózás, podcastelés, online hírszerkesztés. Bence élénken mesélt meglévő tapasztalatairól, melyek után jócskán beleállna új kihívásokba is.
A podcastkészítés az, ami egyre vonzóbb számomra. Hasznos kommunikációs csatorna, megvan benne az az otthonosság, ami a képben nincs. És ma már szívesen becsatlakoznék egy olyan szerveződésbe is, amely kapcsán a Felvidéken is létrejöhetne egy kereskedelmi rádió – ha úgy adódna, Bence tervei hazavinnék őt Szlovákiába.
A kapcsolati háló, amire az NTGN során szert tettem, már most egy hatalmas plusz. De hogy mikor fogok megcsörgetni valakit, vagy ő engem egy jó lehetőséggel, az a jövő zenéje.
