Így tudsz sikeresen pályázni programjainkra

2021. őszén újabb pályázati lehetőségeket nyitunk az újságírói pályára készülő tehetséges fiatalok számára. A már lezárult pályázatok tapasztalatai alapján összeállítottunk egy listát, mellyel segíteni szeretnénk minden tehetséges fiatalnak a sikeres pályázati előkészületekben.

Ezekre figyelj, amikor hozzánk pályázol:

    Csak akkor vágj bele a pályázatírásba, ha valóban erre a szakmára készülsz, ebben szeretnél fejlődni és dolgozni! Ez a legfontosabb tanácsunk, hiszen egyfelől már az elbírálás során kiszűrjük a komolytalan szándékot, másrészt a program során is eltanácsoljuk a nem idevalókat, harmadrészt pedig a szakma sem fog befogadni, ha csak a megélhetési szempontok miatt választod ezt a pályát.

    Annyira veszünk komolyan, amennyire megbecsülöd önmagad. Vagyis alapos és igényes pályázati anyagot várunk el – akárcsak a felkészülés során, a feladatok teljesítésekor. Alaposan nézd át a pályázati feltételeket, beleértve a formai követelményeket és a határidőt, is, hiszen éppen olyan pályára készülsz, ahol a precizitás alapkövetelmény.

    A pályázathoz szükséges bemutatkozó videót ne hagyd az utolsó percre! A bemutatkozás első lépéseként írd meg az önéletrajzod és a motivációs leveled, majd gondold át, hogy ezekhez képest mivel mondhatsz többet a bemutatkozó videóban. Kérlek, ne ismételd meg az önéletrajzod és a motivációs leveled, hiszen ezeket elolvassuk.  A videó egy kreatív bemutatkozó anyag kell, hogy legyen, nem az önéletrajzod képernyős változata.

    Ha telefonnal rögzíted a bemutatkozó videódat, ne állóképet készíts! Bár a hozzánk jelentkezők már kivétel nélkül digitális bennszülöttek, még mindig előfordul, hogy a bemutatkozó anyagok meglepetést okoznak.

    Kizárólag azt írd bele az önéletrajzodba, ami releváns és igaz! Csak valós információk érdekelnek, fantáziánk nekünk is van, és elsősorban a médiaszakmák szempontjából releváns előéleted érdekel, a többit nyugodtan hagyd ki a felsorolásból.

    Ne az utolsó percben küldd el a pályázatodat, hogy jusson idő hiánypótlásra vagy javításra, ha szükséges!

Várunk szeretettel és sikeres pályázást kívánunk!