Olimpiai hangulat az NTGN-ben

Az ajtó mögül határozott, tiszta mondatok szűrődnek ki. Öt sportújságíró gyűlt össze ezen a nyári napon az NTGN falai közt, hogy a 2024-es párizsi olimpiai játékok egy-egy szeletével kapcsolatban hallassa a hangját. A foglalkozás egyik legfőbb apropóját az augusztus 5-i magyar-szerb vízilabda mérkőzés adta. Olasz Gergőt, a Nemzeti Közszolgálati Rádió munkatársát külön is kifaggattuk, hogyan is zajlik egy ilyen gyakorlat a diákok számára?

Kezdésnek egy modellezett stábértekezlet arról, mi hogy fog működni, ki mit fog csinálni a nap folyamán. A feladatkörök leosztva, mindenkinek megvan a maga kihívása. Jutott egy kis atlétika, rúdugrás, síkfutás is mára – és persze a vízilabda, magyar érdekeltséggel is megtoldva. Kommentátorok, szakkommentátorok, műsorvezetők alakultak az NTGN sportújságíró csapatában Gulyás László és Méhes Gábor terelgetésével.

Hogy csináljuk, azon kívül, hogy jól? – ezzel kezdődik a délutáni stúdióbeszélgetés előkészítése. Az asztalok V alakba rendeződnek, a szerepek letisztázódnak. Jó hangulatú a beállás, aztán a beülés is, és már forog is a kamera. Az élő beszélgetés szimulálása az ebéd utáni felkészülést követően a 17:13-as magyar pólógyőzelem felütésével indul. Mindenki teszi a dolgát, tudják, hogy kell szóval tartani egymást akár 55 percen át. Markáns véleményeket fogalmaznak meg, eredményeket jósolnak, és megosztják hihetetlen mértékű tudástárukat, amely nem csupán vélemények, hanem tények közlésére is kiterjed. A napi aktualitások, mint például a Milák Kristóf körüli megosztottság, vagy Halász Bence kalapácsvetésben szerzett ezüstérme is terítékre kerül. A kajak-kenusok kapcsán jóslatokba bocsátkoznak, vajon érmet is tudnak-e majd hazahozni az evezősök? Egyáltalán mi várható el az egyes sportolóktól, amikor eleve kijutni az olimpiára is már nagy dolog? Egy 4-6. helyet is említésre méltóként kellene értékelni? Érdekes hallgatni a véleményüket, ahogy ütköztetik meglátásaikat. A műsorvezetők és szakértők gondosan ügyelnek arra, hogy tartsák az időt, szépen lavíroznak az egyes sportágak témája közt. A megfelelő pillanatokban dobják be a pontos, hivatalos adatokat, és szépen ívelik egymásba fonva a mondandójukat, mindenre reagálnak.

- A biztos harmadik hely a csoportban azt mutatja, összeállt a gépezet. 11 emberelőnyből legutóbb csak 1-et sikerült gólra váltani, most ez az arány 9-ből 6 volt – záporoznak a statisztikák, amelyek megállnák a helyüket élesben is. Ráadásul a csapatban egy egykori vízipólós, Hertzka Olivér is testközelből nyilatkozhat. A műsorvezető és a négy szakértő sorra nyilvánítja ki véleményét, és érezhetően mindenki naprakész, gyorsan reagál a történésekre. A csoport egy szem lánya, Nelly sem lóg ki a sorból, sőt. Feldobja a férfienergiákat.

Gergő elmeséli többek közt, hogy egymást hogy kezelik az NTGN sportújságíró csoportján belül.

- A sportújságírás szakmájában szeretnénk mindannyian elhelyezkedni, de nem vetélytársként tekintünk egymásra. Inkább segítjük a másikat abban, hogy elérjük azt a szintet, ami elfogadható a szakmában való elhelyezkedéshez. A nem bántó szándékú, hanem építő jellegű kritikát szívesen megfogalmazzuk egymás felé. A dicsérettel viszont csínján bánunk – mondja nevetve, ő maga ugyanis például sosem elégedett a saját teljesítményével.

Gergő sporttörténete

Egykori focista lévén a kedvenc sportága a futball, de a vívást és a kézilabdát is szívesen közvetíti.

- A kézit értem is, meg szeretem is. Majdnem minden percben van egy gól, amiről lehet beszélni. Egy átlagos közvetítésre amúgy 5 oldalnyi háttérinformációval készülök a csapatok történelméről, a mérkőzés történetéről, beszélgetek a sajtósokkal, az edzőkkel, van-e bármi változás... Nagyon sokat számít, ha valaki képben van egy adott sportággal kapcsolatban, mert a chat GPT adatgyűjtésben nagyon keveset segít. Jó ötleteket ad, de mire leellenőrzöd az infókat... Mindig résen kell lenni, mert ha úgy mész be dolgozni, hogy nem olvastad el a reggeli híreket, kínos, ha nem tudsz hozzászólni a témához. 15-20 percen át szemlézned kell a híreket, hogy legalább a címeken végigfutva naprakész legyél. Ez tehát a legnehezebb a szakmában szerintem: a felkészültség és az állandó éberség – vallja Gergő.

Egy sportújságírónak az országúti kerékpártól kezdve a paralimpia részletekbe menő ismérveiig mindennel képben kell lennie.

- A minap voltam a Magyar Sport Házában egy sajtótájékoztatón, ahol például olyanokkal is szembesültem, hogy mi az a boccia (alias petang).

A sportközvetítések során az orgánum fontosságára is kitértünk.

- Méhes Gábornak például nem szimplán tehetsége, hanem adottsága van a hangja által. Vagy ott van például Hajdú B. István. Palik László produktumát viszont úgy tartom, nem kommentátorként, hanem showmanként, kell értékelni. Jómagam sem azon a hangvételen beszélek most, mint a mikrofon mögött. És bár nem is úgy kell elképzelni, hogy üvöltözve közvetítek, mégis a megfelelő hangvétel sokat számít. Ráadásul 5 percet végigbeszélni egyáltalán nem kevés és nem is könnyű, de ezt csak az tudja, aki már próbálta. Ha például sérülés van a pályán, két másodperc után már zavaró a csend egy rádióban. Egy tévénél segít a szurkolók hangja, az atmoszféra, és hogy elhangzik, mi zajlik a képi anyagban megmutatva. Azt mondod el, ami történik a képernyőn, a pályán, a rádióban viszont nehezebb körülírni, hogy mit képzeljenek el a nézők – így tartja Gergő.                   

Méhes és Gulyás tanár urak augusztus 28-án értékelik majd ki a csoport gyakorlati teljesítményét. Az elkészült felvétel alapján aprólékosan kielemezve a sportújságíró-palánták megoldásait.

Addig is hajrá magyarok, hajrá NTGN!

 

 -Milány Kincső-

Legfrissebb híreink