A közigazgatási alapismeretek tanára, Maros László nem jogász, az ehhez szükséges tudást nem a jogi egyetemen, hanem több mint húsz éves közéleti újságírói pályafutása, és az immár öt évnyi közigazgatási ténykedése során szerezte meg. Éppen ezért nem száraz tananyagot magoltat, hanem a saját tapasztalatait alapul véve adja át az ismereteket az NTGN diákjainak. Bár nincs könnyű dolga, hiszen kezdetben nem sokan érzik úgy, hogy közélettel szeretnének foglalkozni, idővel rájönnek: alig van olyan terület a médiában, ami ne igényelné legalább alapszinten az intézmények, állami szervek ismeretét. Maros László pedig ebben a bonyolultnak tűnő útvesztőben segít eligazodni.
Hogy látod, a diákok manapság mennyire dédelgetnek közéleti újságírói ambíciókat? És egyébként nálad miként jött, hogy politikával, közélettel foglalkoznál, nem pedig a színesebb, közkedveltebb témákkal?
A legtöbbjüket valóban a sport, a kultúra hozza lázba – érthető módon. Nálam sem volt ez máshogy, amikor 19 évesen a Kurír című országos napilaphoz kerültem. Pár évvel korábban esett szét a Szovjetunió; alig ért véget a dél-szláv háború; új világrend épült – és engem ez kifejezetten izgatott. A külpolitikai rovat viszont tele volt, így kerültem a belpolitikához, ami által megszerettem a magyar pártpolitikát, a parlamentet. Az újságnak saját országgyűlési csapata volt, az akkori hat kisebb-nagyobb parlamenti pártra mind jutott külön tudósító. Szerettem volna bekerülni közéjük, de az élet nem így hozta. ’98-ban aztán megszűnt a napilap, eljött az én életemben is a portálok időszaka. Ekkor kezdtem a parlamenti időszakom, ami csodálatos volt, mert már régóta az első vonalból akartam nyomon követni az emberek élet befolyásoló döntések születését. Remélem egyre többen lesznek a mai generáció tagjai közül is, akik érdeklődni fognak ez iránt a világ iránt.
Hova változott az újságírás, esetünkben a közéleti újságírás az elmúlt közel 30 évben?
Sok szempontból elemezhetném, de talán a legárulkodóbb, ha a technológia fejlődésével állítom párhuzamba. 1997-ben még egy teljes napot is volt, hogy eltöltöttem a földhivatalban, hogy ingatlanok tulajdoni lapjait kikérjem. Ma mindez néhány gombnyomással elérhető. Míg egy izgalmas, összefonódásokat feltáró riportot régebben hetekig tartott megírni, ma már elég hozzá egy délután, ha az ember elég adatbázist elér, és tudja mit, hol keressen. Ugyanígy egy adott személy kapcsolati hálóját sem lehetetlen manapság kideríteni. Gondoljunk csak arra, hogy az emberek maguk teszik azt közszemlére mondjuk a közösségi oldalakon! Hatványozódott a kommunikációs csatornák száma is. Rendszeresen elborzadunk a bűnesetekről, kataklizmákról, botrányokról érkező hírek végtelenjén, de mindez nem feltétlenül jelenti, hogy egyre rosszabb hely lenne a világ, csupán egyre nagyobb szeletet kapunk belőle. Persze a fejlődésnek meg is lett a böjtje: a hírverseny és az internet miatt eszméletlen mennyiségű a fake news (álhír).
Mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó közéleti újságíró legyen, akár oknyomozó újságíró?
Aranyos adoma írja le, mi a különbség az újságíró és az oknyomozó újságíró között. Ők ketten utaznak a vonaton, és az újságíró csupasz birkákat lát meg. Felkiált: „Nézd mostanában nyírták meg őket!” Erre az oknyomozó kolléga meghúzza a vészféket, odaszalad az állatokhoz, körbejárja őket, visszamegy és azt mondja: „Tényleg megnyírták őket – még azt az oldalukat is, amit nem láttunk innen”. Vagyis azt mondanám, hogy érdeklődés, aprólékosság, kételkedés. Természetesen a felkészültség és a háttértudás alap, mint ahogy minden szakmában, szakterületen, de a hangsúly ezen a téren ma már eltolódik. Ma már nem kell jogszabályok fontosabb rendelkezéseit százszámra fejből tudni, hogy viszonylag gyorsan helytálló anyag szülessen, hiszen az interneten ott van a törvény, és pillanatok alatt megismerhető. Elismerést kelt persze, ha valaki mindent betéve tud, de senki feje sem káptalan. Ezért én is azt a szemléletet próbálom átadni, hogy önmagában a rendszert kell megismerni, a közjogi alapokat, a közigazgatás mibenlétét, az összefüggéseket. A kulcs nem a lexikon szócikkeit bemagolni, hanem a lexikont ügyesen tudni használni.
Milyen érzés volt újságíróként a közigazgatási szférában sajtósként folytatnod a pályát?
Az újságírói tapasztalataim miatt a minisztériumok működése nem volt ismeretlen számomra. Mégis szinte teljesen új világot nyitott meg, amiért nagyon hálás vagyok. Ráadásul sok felismeréssel is járt. Minden újságírónak vannak prekoncepciói – sejthetően azoknak a legtöbb és legerősebb, akik még a meglétüket is tagadják. Ma már látom, hogy az újságírók nagyja gyakran túlságosan ragaszkodik az „igazához”, a sztoriját akkor sem engedi el, ha bebizonyosodik, hogy tévúton jár. Az ok lehet presztízskérdés, a sztori- vagy cikkgyártás kényszere, de ugyanúgy a háttértudás hiánya is – vagy hogy ne menjünk messze – a közigazgatás feladatának, intézményrendszerének nem ismerete. Saját tapasztalatból is beszélek, hiszen ezekből fakadóan én is elkövettem hibákat – és természetesen ezen történeteimet is szívesen osztom meg a diákokkal.
Keretes:
Maros László újságírói tapasztalatait jelenleg a közigazgatásban igyekszik hasznosítani, de ezt megelőzően végigjárta a sajtóban a szamárlétrát is. 1996-ban gyakornokként a Kurír napilapnál kezdte pályafutását, 1998-ban pedig beszippantotta őt az internetes sajtó formálódó világa. Időközben a József Attila Tudományegyetem kommunikáció szakán szerzett diplomát. 2005-ben a Reggel és a reggel.hu újságírójaként és szerkesztőjeként dolgozott az Axel Springernek, illetve a vidéki napilapokat országos hírekkel ellátó Központi Szerkesztőségnek. 2008-tól a Blikkben pártpolitikával, parlamenti tudósítással, makrogazdasággal foglalkozott. 2015-ben visszatért a Mediaworks csapatához vezető szerkesztőként. 2016-tól PR cégek szövegírója, ezzel párhuzamosan a Kőbányai Hírek újságíró-főszerkesztőjeként nyert betekintést az önkormányzatok világába. 2020 óta kormánytisztviselő, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságán dolgozik. A Nemzeti Közigazgatási Egyetem kormányzás és vezetés mesterszakán végzős.
-Milány Kincső-
