Az NTGN igen korán, március elején az elsők között állt át az online működésre: kontaktfoglalkozásaink zömét azóta is a virtuális térben bonyolítjuk.
Programjaink egy része azonban rendkívül technika-igényes, ezért az NTGN tehetséggondozási bázisán az online órák mellett kialakítottuk a biztonságos személyes részvétel kereteit is, kis létszámú foglalkozások megtartására. Minden használatban lévő helyiséget rendszeresen fertőtlenítünk, a személyes érintkezés során pedig szigorúan betartjuk és betartatjuk a maszkviselés, a kézfertőtlenítés és a távolságtartás szabályait. Az AVID vágóknak lehetőségük van különálló helyiségekben, egyedül dolgozni, rádió- és televízió stúdióinkban egyszerre maximum két fő tartózkodhat, operatőrnek készülő fiataljaink közül pedig maximum hárman lehetnek jelen egy-egy helyszíni gyakorlaton, nem zárt térben.
Úgy tapasztaljuk, hogy az online működés során azok a tehetséges fiatalok, akik komolyan veszik a felkészülést, a korábbinál még intenzívebben dolgoztak, így az elmúlt fél évben – a pandémia ellenére – sokan kerültek be kenyérkeresőként a szakmába. Bár derűlátóak vagyunk a 2021-es évet illetően, az óvintézkedések szigorán mindaddig nem lazítunk, amíg tágabb környezetünk fel nem szabadul a koronavírus okozta nyomás alól.