Színész, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagja. Médiaszemélyiség, aki rádiósként és tévésként is dolgozott Beregszászon, amíg családjával el nem űzte onnan a háború. Most a kárpátaljai magyarság különleges arcait készül bemutatni a Kárpátikumok című video sorozattal. Fornosi-Domareckaja Júlia, televíziós műsorkészítő csoportunk egyik őszi végzőse.
Kárpátalján születtél, közelebbről Nagyborzsován. A neved azonban még ott is egyedinek hangozhat.
- Édesapám ukrán származású, innen jön a Domareckij, s annak női megfelelője a Domareckaja, mivel még a Szovjetunióban születtem, ott lettem anyakönyvezve Ukránul ez igazából már Domarecka, de megtartottam az eredeti alakot. Még akkor is, ha ennek számos változata szerepel különböző hivatalos és félhivatalos dokumentumokban.
Színésznek indultál és ha jól tudom, mind a mai napig ez az egyik meghatározó területe az életednek.
- Igen, tizenkét éves koromtól tagja lettem a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri gyermekstúdiójának. Nagyon szerettem kézilabdázni is, de egy térdsérülés miatt erről az álmomról le kellett mondanom. A színészet viszont megmaradt, három évig voltam stúdiós a Debreceni Csokonai Színházban, majd a Pesti Magyar Színiakadémián végeztem és azóta társulati tagja vagyok a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháznak.
Hogy jött az életedbe a média?
- Már középiskolás koromban is szerettem több mindennel foglalkozni, így ott társaimmal megalapítottuk a Suli újságot és a Suli rádiót is. Kezdő színész voltam, amikor Beregszászban megalakult Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű rádiója, a Pulzus Fm. A főszerkesztő lehetőséget kínált nekem. Teljes mértékben szabad kezet kaptam a műsor tartalmát illetően. Sosem felejtem el, 2014-ben egy helyi buszsofőrrel beszélgetve azt mondta: itt nincs értelme semminek, hiszen itt nincs semmi, nincs senki, innen menekülni kell. Ez akkor nagyon megütött, mert tudtam mennyi kiváló ember van Kárpátalján, aki kis és nagy közösségeink értékes és értékteremtő tagjai. A Tükör, vagy amit akartok 100 adást ért meg, Kárpátalja büszkeségeit volt hivatott bemutatni. Interjúztam az ismert cipésztől a Kossuth-díjas művészig mindenkivel. Úgy gondoltam, hogy akit érdekesnek találok, az másokat is érdekelhet.
Milyen visszajelzéseket kaptál?
- Nagyon jókat. Sokan szerették a műsort és engem is nagyon megerősített. Sokat tanulhattam ezektől az emberektől. Legkedvesebb pillanataim közé tartozott, amikor a műsor végén megkérdeztem az alanyokat, hogy mit jelent nekik Kárpátalja, gyönyörű gondolatok születtek. A számos felejthetetlen élményt adó interjú mellett itt volt lehetőségem belelátni a rádiós műsorkészítés rejtelmeibe, a műsoraimat én szerkesztettem, vágtam. Aztán felkértek egy élő adás vezetésére is, amit szintén nagy odaadással végeztem.
Hogyan lettél rádiósból tévés?
- Első gyermekem születése után már ritkábban tértem vissza a rádióhoz, ugyanis ekkor szervezték meg a Tv21 Ungvár nevű televíziót, ahol arra kértek fel, hogy a rádiós műsoraimat alkalmazzuk televízióra. Ennek a műsornak a címe Arcképmás lett. Ezt a kihívást is elfogadtam, hiszen ismét egy újabb területen próbálhattam ki magam. Itt is autodidakta módon sajátítottam el a szakma alapvetéseit.
A színészet és a média kitöltötte az életedet, a háború azonban egyik pillanatról a másikra mindent szétzúzott, amit addig felépítettél. Pontosan hogyan és mikor kerültél Budapestre?
- 2022. február 24-én jöttünk el két bőrönddel. Aznap tört ki a háború. Azóta Budapesten élünk a családommal. Eredetileg egy hétvégére vagy pár hétre jöttünk, lassan öt éve élünk itt. Éppen akkor fejeztük be a családi ház felújítását, édesanyám és a nagymamám azóta is ott élnek. Igyekszem minél gyakrabban hazalátogatni a gyerekekkel. Miután megszületett a második gyermekünk, már itt Budapesten, úgy döntöttem, hogy ideje tanulnom valamit.
Miért jelentkeztél éppen az NTGN televíziós szakirányára?
- Mindig is zavart, hogy tanult tudás nélkül készítettem a riportokat. Mindent ösztönből döntöttem el. Könnyű dolgom is volt, mert jók voltak az alanyok. Ennyivel azonban nem elégedtem meg, szerettem volna ismerni a szakmát, tudni mi mitől lesz jó. Szerettem volna a tarsolyomban tudni a legfontosabb mesterfogásokat. Illetve egy kedves ismerősöm is tanult itt, ő is jó szívvel ajánlotta az NTGN-t.
Mit kaptál a képzéstől?
- Kinyitott bennem egy csomó olyan ajtót, amelyekről nem is tudtam, hogy zárva vannak. Olyan szemléletmóddal nyúlok egy témához, ami sokkal profibb, mint ahogy anno nekiálltam egy témának. Sokkal alaposabb és körültekintőbb vagyok egy felkészülés során és jobban odafigyelek a részletekre. Most már úgy figyelek egy műsorra, hogy érzékelem, mit lehetne benne jobban csinálni. A szakma egyik legnagyobbjától, Gulyás Istvántól is tanulhattunk, ami önmagában nagy élmény.
Hol képzeled el magad a képzés után? A színház és a média működőképes egymás mellett?
- Jelenleg is aktív a beregszászi színházi társulat, ami hivatásként van jelen az életemben. Ugyanakkor nyitott vagyok a médiában való tevékenykedésre. Sőt, mióta belekóstoltam, azóta hiányozna is, ha nem lenne.
Irány a megújulóban lévő közmédia? Sok itt végzett kulturális- és sportújságíró erőssége lehet a jövő szerkesztőségeinek. Ráadásul te egy olyan, a közszolgálatiságban is jelentős területet ismersz nagyon jól, amit csak kevesen…
- Még nem tudom az irányt, de ez sem zárható ki. Első lépésként a kishitűségemet kell levetkőznöm. Mindenesetre most az új feladatomra koncentrálok: felkértek egy hatrészes videoriport sorozatra. Kárpátikumok lesz a címe és szintén kárpátaljai személyiségeket mutatunk be, csak most a határ ezen az oldalán élőket, akik itt gazdagítják tudásukkal az anyaországot.
Mi a terved arra az esetre, ha végre véget ér a háború?
- Bár öt év telt el, mégis visszavágyunk a szülőföldre. Ha ma véget érne a háború, biztosan visszatérnénk. Még akkor is, ha sokan egyáltalán nem értik azt a döntést, ami a családunk számára egyértelmű.
